Háromszoros elhelyezkedési esély – győri sajtótájékoztató a duális szakképzésről

Megháromszorozza a szakmunkások elhelyezkedési esélyét, ha tanulmányaik alatt üzemet is láttak, és abban gyakorlati ismeretet szereztek, hangzott le a duális szakképzést népszerűsítő győri sajtótájékoztatón, amelyet a Nemak Kft. oktatótermében rendezett meg a Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2014. február 12-én. Az eseményen Kara Ákos, az országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke elmondta, hogy a gyakorlatorientált képzés Győrben régóta jól működik, s a parlamenti döntéshozatallal abban szeretnék segíteni a vállalkozásokat, hogy a gyakorlati munkára is megfelelően felkészített munkaerőhöz jussanak, szakembereket tudjanak felvenni. Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója kifejtette; egyebek közt azért jó a szakképzés rendszere, mert ingyenes, gyakorlatias, munkahelyekhez kapcsolódó, esélynövelő, már diákként pénzkereseti lehetőséget jelent, később pedig állandó, jó keresetet biztosíthat. David Toth, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. ügyvezető igazgatója a cég konkrét tapasztalataikat kifejtve elmondta: öt éve fogadnak tanulószerződéses diákokat, már mintegy százan töltötték üzemükben gyakorlatukat. A sikeres levizsgázottak közül már többet felvettek. Jelenleg huszonhét tanuló jár a Nemakhoz gyakorlatra. Tavaly gyakorlati oktatóbázist alakítottak ki nekik az üzemben.

 

 

 

 

Forrás: dualis.hu

A Háromszoros elhelyezkedési esély – győri sajtótájékoztató a duális szakképzésről bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és FelnőttképzésiAkadémia, Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Kategória: Hírek | A közvetlen link.